A magyar kormánynak már megint igaza lett! Az ukrajnai háború második évének végén Nyugaton is egyre többen beszélnek “patthelyzetről”, nehogy egy elhúzódó konfliktus veszélyeztesse Joe Biden újraválasztását. Azok, akik eddig hangosan követelték újabbnál újabb “game changer” fegyverek Ukrajnába küldését, a “nagy tavaszi” ellentámadás kudarca után a “konfliktus befagyásáról” fantáziálnak. A nemzeti konzultáció hatodik kérdése az uniós fegyverküldésre kérdez rá.

Brüsszel előzetes hatástanulmányok, társadalmi vita és a közös költségvetésre gyakorolt hatás elemzése nélkül akarja a háborúban álló Ukrajnával és a befagyott konfliktusban álló Moldvával a csatlakozási tárgyalásokat megindítani. Ezzel az EU még jobban belesodródna ezen országok konfliktusaiba, még több pénzt égetne megnyerhetetlen konfliktusokban és még jobban ártana saját agráriumának, gazdaságának és a tagországok társadalmának. A nemzeti konzultáció nyolcadik kérdése az ukrán csatlakozási tárgyalások megindítására kérdez rá.

Mégis mit várt a nagymamák kedvence? Belpest Messiása? A kistérségi Pierre Richard? A „hófödte Andrássy út” romantikája azonnal Die Hard-os karácsonnyá tette Karácsony posztját.

Nagy a pánik Brüsszelben! Az európaiak ellenkezését látva, még a 2024-es európai parlamenti választás előtt keresztülvernék a kötelező betelítési kvótát. A migráció visszaszorítása helyett a kötelező kvótával azokban a tagországokban is migránsgettókat hoznának létre, ahol a lakosság ezt ellenzi, és ahol ezt eddig sikerült elkerülni. A nemzeti konzultáció negyedik kérdése ezért a kötelező kvótáról és a migránsgettókról szól.

Ezzel az írással szándékosan megvártam, hogy lecsengjen az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és mártírjainak ünneplése, a tetteikről és sorsukról szóló megemlékezések. Október 23-a és november 4-e olyan dátumok, amelyek tisztán csak róluk kell szóljanak. Elmúlt ez az időszak, most már rátérhetünk egy szintén fontos témára, arra, hogy a forradalom leverői hogyan alakították ki a következő évtizedek Magyarországának életét, a tömegek viszonyát a politikához, kultúrához, a múlthoz, benne a bebörtönzött és legyilkolt áldozatokhoz. Arra, hogy ’56 mártírjainak véráldozatán mit és hogyan építettek fel a gyilkosaik és a velük együttműködők.

Előbb vegye fel saját oxigénmaszkját, és csak utána segítsen másoknak! - A repülőgépek biztonsági bemutatóiról ismert szabály Ukrajna uniós támogatásánál is érvényes, hiszen semmi értelme úgy támogatni másokat, hogy közben mi magunk is tönkre megyünk és képtelenné válunk a további segítségnyújtásra. A nemzeti konzultáció kilencedik kérdése arra kérdez rá, hogy támogatjuk-e az ukrán dömpinggabona további behozatalát?

Nem tudom már a pontos okát, de valamiért megnéztem a 444 nevű internetes oldal Valótlanul című filmjét, amelyet már több mint félmillióan tekintettek meg. Sőt, a filmről szóló podcastbeszélgetést is végigültem. Utóbbinál külön élvezeti elem volt, hogy videós formátumban elérhető, így a három kolléga testbeszéde, mimikája sokat elárult arról, hogy milyen érzésekkel, szándékkal diskurálnak a témáról. Nekem az a szituáció jutott eszembe róluk, amelyben egy vesztes focicsapat vezetése ül ki sajtótájékoztatót tartani, és hosszan magyarázzák, hogy miért maradtak alul az ellenféllel szemben. Nem azokról a sportemberekről asszociáltam a 444 stábjára, akik őszintén beszélnek a saját hibáikról, hanem az olyan fajta edzőről, csapatkapitányról és játékosról, amelyik másokra fogja a kudarc okát. Mert a film és a podcast mondandója borzasztó egyszerűen értelmezhető: a rendszerváltás óta tartó permanens médiaháború veterán harcosai igyekeznek értelmet adni annak, hogy immár nem csak ők határozzák meg a közbeszédet.

Nem tudom már a pontos okát, de valamiért megnéztem a 444 nevű internetes oldal Valótlanul című filmjét, amelyet már több mint félmillióan tekintettek meg. Sőt, a filmről szóló podcastbeszélgetést is végigültem. Utóbbinál külön élvezeti elem volt, hogy videós formátumban elérhető, így a három kolléga testbeszéde, mimikája sokat elárult arról, hogy milyen érzésekkel, szándékkal diskurálnak a témáról. Nekem az a szituáció jutott eszembe róluk, amelyben egy vesztes focicsapat vezetése ül ki sajtótájékoztatót tartani, és hosszan magyarázzák, hogy miért maradtak alul az ellenféllel szemben. Nem azokról a sportemberekről asszociáltam a 444 stábjára, akik őszintén beszélnek a saját hibáikról, hanem az olyan fajta edzőről, csapatkapitányról és játékosról, amelyik másokra fogja a kudarc okát. Mert a film és a podcast mondandója borzasztó egyszerűen értelmezhető: a rendszerváltás óta tartó permanens médiaháború veterán harcosai igyekeznek értelmet adni annak, hogy immár nem csak ők határozzák meg a közbeszédet.